Az iszlám vallás (arabul: al-Iszlám,  kiejtése^✩) a föld nagy világvallásainak egyike (hívei a muszlimok). A világ első (a vallások tanításai alapján élők száma szerinti listán) vagy második (magukat valamilyen valláshoz tartozók szerinti listán) legnagyobb vallása. Az ún. ábrahámi vallások vagy a „Könyv vallásai”-nak egyike, és mint ilyen, monoteista. Fő elterjedési területe Észak-Afrika, Közel-Kelet, a Közép-Ázsia valamint Malajzia és a legnépesebb muszlim ország, Indonézia.

Két fő ágra osztható: a szunnitákra (90%) és síitákra (10%).

A központi mindenható lény (Isten, arabul الله = Allah) (vö.: Elohim, Jahve ), aki a földi emberek közül Mohamed prófétát – a próféták pecsétjét, azaz hitük szerint az utolsó prófétát – választotta ki utolsó szószólójául. Az iszlám szent könyve a Korán, amit Isten Mohameden keresztül kinyilatkoztatott szavainak tekintenek, épp ezért tilos megváltoztathatatni, és még fordításait is magyarázatnak minősítik.

Az iszlám vallás elismeri a korábbi prófétákat (Jézust (Issa) is annak, méghozzá az egyetlen bűntelen prófétának tekintik), küldötteket, de a korábbi vallásokat az eredeti kinyilatkoztatástól eltérőeknek tekinti. A zsidókat, a keresztényeket a „könyv népei”-nek tartják. Ők az iszlám állam védelmét élvezik.

Az iszlám vallás hisz a feltámadásban, és az utolsó ítéletben, a Pokolban és a Paradicsomban. (A jók örök boldogságban fognak élni a Paradicsomban, míg a gonoszok örökké égnek a pokolban.)

Az iszlám vallás a zsidó és a keresztény teológiához hasonló törvénykezést vall (vö.: saría)

Az arab nyelvben az iSzLáM szó az Sz L M szógyök IV. igetörzsbeli maszdarja. A szó jelentése (Isten akaratának való) alávetés, vagy (Isten akaratában való) megbékélés. A muszlim szó jelentése: aki aláveti magát (Isten akaratának). Ugyancsak az Sz L M gyökből származik a szalám (béke) szó is. Az iszlám szó az arabban csakis főnévi jelentéssel rendelekezik. Melléknévi értelemben az iszlámijj–iszlámijja kifejezés használatos.

Az iszlám hit hat alaptétele

Az iszlám vallás jelenléte a különböző országokban. Zölddel jelöltük a szunnita, pirossal a siíta ágazatok az ország össznépességéhez viszonyított vallási jelentőségét

Minden muszlim, irányzattól függetlenül hisz az alábbi hat alaptételben:

1. Hit Istenben, egyedüliségében, és abban, hogy csak ő méltó imádatra (tavhid)
2. Hit a Prófétákban (nabí) és a Küldöttekben (ruszul)
3. Hit az Isten által leküldött könyvekben (kutub)
4. Hit az angyalokban (malaika)
5. Hit a Végső Napban (kimaja)
6. Hit az elrendelésben (kadar)

Istenhit (tavhid): Az iszlám központi gondolata Isten egysége, és egyedülvalósága. Teológiai rendszerében szigorú monoteizmust valósít meg. A „társítást” (sirk), azaz Isten mellé társat – más istenséget, avagy embert állítani – a legkomolyabb bűnnek tartja. Az iszlám istenképe legtömörebben a Korán 112. versében (szúra) van megfogalmazva:

Mondd, Ő az Egyetlen Isten. Az Örökkévaló Isten. Nem nemzett és nem nemzetett. Senki sem hasonló Hozzá.

Az Allah szó etimológiailag az arab iláh (istenség, isten) szóból származik. Az iláh kifejezéshez határozott névelő csatlakozik. Így az Allah szó konkrét jelentése „az Isten”. A szó távolabbról a sémi lh – Istent, istenséget jelölő szógyökből ered. (ld. még a héber Eloah, az arámi Elah vagy a szír Alaha szavak)

Próféták (nabi): Az iszlám rendszerében Isten kinyilatkoztatásait próféták, vagy küldöttek közvetítették az emberek felé. A prófétákat az iszlám egyenrangúnak tekinti. Bár az iszlám szerint Isten minden néphez küldött prófétát (egy hadith szerint számuk 124 000), a Korán összesen csak huszonöt prófétát említ név szerint. Ezek a következők: Adam (Ádám), Idris (Enoch), Nuh (Noé), Hud (Heber?), Salih (Salih), Ibrahim (Ábrahám), Ayub (Jób), Lut (Lót), Ishmail (Ismael), Ishaak (Izsák), Yakub (Jákob), Yusuf (József), Shuaib (Jethro?), Musa (Mózes), Harun (Áron), Davud (Dávid), Sulayman (Salamon), Ilyas (Éliás), Zulkifl (Ezékiel?), Al-Yasa (Illés), Yunus (Jónás), Zakhariya (Zakariás), Yahya (Keresztelő János), Issa (Jézus), Mohamed.

Kinyilatkoztatott könyvek: Az iszlám szerint egyes prófétákon keresztül szent könyveket nyilatkoztatott ki. A Koránban név szerint szerepel a Tawrat (Tóra), a Zabur (Zsoltárok) és az Indzsil (Evangélium), mint Allah által leküldött könyvek. Mindazonáltal az iszlám teológia szerint ezek a könyvek időközben eltorzultak, egyes részeik elvesztek, illetve más részeket toldottak hozzájuk. Ilyen módon egyedül a Korán tekinthető hiteles, eredeti formában rendelkezésre álló kinyilatkoztatásnak.

Angyalok és dzsinnek: Az iszlám rendszerében az angyalok szabad akarattal nem rendelkező, kizárólag Istent szolgáló lények. Az iszlám teológia fontos szereplője Dzsibril (Gábriel), akin keresztül Isten közölte a prófétákkal a kinyilatkoztatást. Következően a szabad akarat hiányából az iszlám nem ismeri a „bukott angyal” fogalmát. A Koránban az Ádámot megkísértő gonosz Iblisz nem angyal, hanem dzsinn. A dzsinnek az iszlám rendszerében tűzből teremtett lények, de ellentétben az angyalokkal, rendelkeznek szabad akarattal, így van közöttük jó, és rossz is. Tevékenységükkel segíthetik az embereket jó avagy rossz útra lépni. Az iszlámban szerepel a saitan (sátán) – kísértő kifejezés is, ami elsősorban Ibliszt és leszármazottait jelenti, de emellett jelenthet bármilyen embert vagy dzsinnt, aki gonosz dolgokat sugalmaz másoknak.

Végső Nap: Az iszlámban központi helyet foglal el a Végső Nap, amelyen Isten minden ember felett Ítéletet mond. A döntés értelmében a jók a Kertekbe (Dzsenna), a rosszak pedig a Tűzbe (Nar) jutnak. E fogalmak megfeleltethetők a keresztény és zsidó vallás Paradicsom és Pokol fogalmainak. Az ítélet alapja a Korán szerint kizárólag az egyes ember hite és a cselekedetei, illetve Isten könyörületessége, ebből következően az iszlám elutasítja a megváltás fogalmát is.

Elrendelés (qadar): Az iszlám szerint Isten "Megőrzött Táblákra" (al-Lawhu 'l-Mahfuz) minden megtörtént, és a jövőben történni fogó dolgot felírt, így az egyes emberek sorsát is. Az iszlám ugyanakkor elfogadja a szabad akarat létét, hiszen Isten minden dolgot a tudásával írt.

Az iszlám öt pillére

Az iszlám a vallásgyakorlat öt fő pillérét különbözteti meg. Ezeket hívják „az iszlám oszlopainak” (Arkan-al-Islam)

1. Hitvallás (sáhada)
2. Ima (szaláh)
3. Adakozás (zakát)
4. Böjt (szaum)
5. Zarándoklat (haddzs)

A síita teológia a hit és a vallásgyakorlat tételeit más módon csoportosítja. A síita terminológia megkülönbözteti a hit gyökereit (usūl al-dīn) és a hit ágait (furū al-dīn).

Hitvallás (sahada): Az iszlám vallásgyakorlatának egyik legfontosabb tétele a hit megvallása. Az iszlám felvételekor az új muszlim elmondja a sahadát, [[(tanúsítás), amely a következőképpen hangzik:

Ashadu anna laa Ilaaha illa-Allah, wa ashadu anna Muhammad raszulu Allah. azaz: Tanúsítom, hogy nincs más isten Istenen kívül, és tanúsítom, hogy Mohamed Isten Prófétája.

Ezt a sahadát a muszlimok minden ima alatt elmondják. A hit megvallása nem csak ima alatt történik, hanem minden lehetséges alkalommal. A muszlimság letagadása az iszlámban csakis olyan helyzetben megengedett, amikor az ember a hit megvallása miatt komoly veszélybe kerülne.

Ima (salah): Az iszlám vallásgyakorlatának naponta rendszeresen ismétlődő eleme a napi ötszöri kötelező ima. Ellentétben a keresztény terminológiával az ima az iszlámban kizárólag egy fajta, rituálisan erősen kötött formát jelent. Minden más Istenhez való fordulást fohászként (du'a) értelmeznek. Az öt kötelező ima öt különböző napszakban történik: Fajr (hajnalhasadás), Dhuhr (dél), Asr (délután), Maghrib (napnyugta), Isha (este). Mivel az imák időpontja a nap járáshoz igazodik, évszaktól, és földraji helyzettől függően változik.

Adakozás (zakat)Az adakozás, a szegények segítése az iszlám felfogásában a vallásgyakorlat része. A zakat fizetése a szegények számára egy évben egyszer, Ramadánkor kötelező. Ennek mértéke a rendelkezésre álló, nem a közvetlen létfenntartásra szolgáló vagyon 2,5%-át jelenti. (egyes terményekben, állatokban álló vagyonra más mérték vonatkozik). A zakatot a tradicionális muszlim országokban egyfajta adóként szedik, vagy mecseteken keresztül osztják el. A mecsetek esetleges személyzetének fenntartására azonban a zakat nem fordítható. Ilyen módon nem tekinthető egyházi adónak, vagy ahhoz hasonló adónemnek. A zakatban a muszlim közösség szegény, rászoruló tagjai részesülhetnek. A zakat melletti egyéb, nem kötelező, időhöz nem kötött adakozásból (szadaka), nem muszlimok is részesülhetnek.

Böjt (sawm): Az iszlámban a böjti hónapban (Ramadán), a kötelező böjt hajnalhasadtától (Fajr) napnyugtáig (Maghrib) tart. Ezalatt a böjtölőnek sem ételt, sem italt nem szabad magához vennie, viszont a két egymást követő böjti nap között meg kell törni a böjtöt. Bizonyos esetekben (betegség, terhesség, szoptatás, menstruáció) a böjtöt nem kell, sőt nem szabad tartani, azonban ezt egy későbbi időpontban be kell pótolni, ha pedig ez nem lehetséges (pl. hosszú betegség miatt), akkor legalább egy szegényt eteni kell minden böjti nap helyett. A böjt megtörése (iftar) Ramadánkor általában fontos közösségi esemény. Ramadánkor tartják a muszlimok a szintén nem kötelező éjszakai un. tarawih imákat is. A Ramadánon kívül nincsen más vallásilag kötelező böjt, de böjtölni a Ramadánon kívül is lehet, sőt ajánlatos.

Zarándoklat(haddzs): Minden muszlim kötelessége legalább egyszer életében – ha megteheti – elvégezni a zarándoklatot (haddzs) Mekkába, a Szent Mecsethez. A mekkai zarándoklat az iszlám naptár Dhu al-Hiddzsah hónapjában történik. A Haddzs idején kívül a Mekkába látogatók – umrát (látogatást) végeznek, amely lényegesen rövidebb, és kevesebb rituális mozzanatot tartalmaz, mint a hajj.

Az iszlám forrásai

Az iszlám két féle forrásból vezeti le tanításait:

1. Korán
2. Szunna (hagyomány)

Korán: A Korán az iszlám elsődleges, és legfontosabb forrása. A muszlimok szerint Isten által kinyilatkoztatott mű, és mint ilyen, Isten szavait tartalmazza. Bár az iszlám több más Isten által leküldött Könyvet is elismer, egyedül a Koránt tartja romlatlan, változatlan formában megmaradtnak. A Korán kizárólag a Mohameden keresztül kinyilatkoztatott szövegeket tartalmazza, más prófétákra, és kinyilatkoztatásokra csak ezen keresztül utal. A Korán szövegét tekintve az iszlám különböző irányzatai között nincsen különbség, valamennyi irányzat ugyanazt a szöveget fogadja el Koránként.

Szunna: A Szunna az iszlám szunnita ágában Mohamed próféta cselekedeteinek, tanításainak összeségét jelenti. A síita irányzatban a Szunna kibővül az imámok tanításaival és cselekedeteivel is. A Szunnát az iszlám legtöbb irányzata, mint isteni útmutatást kezeli, és az iszlám vallásjog, vallásgyakorlat és teológia autentikus forrásának tekinti. (Az ún. koranita irányzat elutasítja a szunnát, és kizárólag a Koránt tekinti a vallás forrásának.) Mivel a Korán legfeljebb utalásszerűen tesz említést Mohamed életére, a Szunna a Korán utalásain kívül elsősorban a Mohamed életére vonatkozó hagyományokra, az ún. hadithokra épül. Az egyes irányzatok között, sőt esetenként irányzatokon belül a különböző hadithok hitelességének kérdésében komoly különbségek vannak. A síita és szunnita irányzat kölcsönösen elutasítja a másik irányzat által hitelesnek tartott hadithok többségét.

Az iszlám irányzatai

Az iszlám irányzatai hagyományosan három fő csoportba sorolhatók be.

1. Szunnita (85-87%)
2. Síita (10-14%)
3. Háridzsita és egyéb irányzatok (1-3%)

Szunnita irányzatok

A szunnizmuson belül az egyes irányzatok, iskolák intézményes szétválásáról nem beszélhetünk. Az egyes irányzatok határai nem húzhatók meg pontosan, sokszor átfedik, áthatják egymást.

Ortodox vallásjogi iskolák (madzab)

A szunnita vallásjogon (fikh) belül különböző vallásjogi iskolák (madzab) jöttek létre. Ezek közül négy általánosan elfogadott:

1. A hanbaliták számára csak a Korán és a szunna jogforrás, az Arab-félszigeten a legelterjedtebb (ún. neo-hanbaliták, pl. a szaúdi vahhábiták).
2. A hanafiták vélekedése szerint, ha a Korán és a szunna nem adnak felvilágosítást, az analógia és a precedens is jogforrás. A török nyelvű vidékeken és Indiában a legelterjedtebb.
3. A malikiták úgy vélik, ha a Korán és a szunna nem adnak felvilágosítást, a közmegegyezés (idzsma) is jogforrás. Észak-Afrikában a legelterjedtebb.
4. A safiiták szerint mind az analógia, mind a megegyezés jogforrás, Kelet-Afrikában és Délnyugat-Ázsiában a legelterjedtebb.

Az egyes iskolák kölcsönösen elismerik egymást. A különbségek az egyes iskolákhoz tartozó értelmezőknél, vallástudósoknál nem feltétlenül a vallásjogi tételek különbözőségében, hanem az elfogadott értelmezési módszerek különbözőségében mutatkozik meg. A négy ortodox iskolán belül további aliskolák is kialakultak.

Kapcsolódó cikk - saría

Teológiai-filozófiai (kalám) iskolák

A vallásjogi iskolák mellett az iszlámban kialakultak a metafizikai kérdésekhez dialektikus módon közelítő teológiai-filozófiai (kalám) iskolák. Ezek közül a legfontosabbak az Asharita, Dzsabriyya, Maturidi, Murdzsita, Mutazilita és a Qadariyya. Az egyes kalám irányzatok tételei fontos alapját képezik a vallásjogi iskolák illetve misztikus irányzatok teológiai (aqidah) tételeinek.

Kapcsolódó cikk – kalám

Un. fundamentalista mozgalmak

A szunnita irányzatok sajátos ágát képezik a gyakran fundamentalistának nevezett mozgalmak. Teológiai tételeik tekintetében nem különböznek az ortodox vallásjogi iskoláktól, azonban nem feltétlenül kötődnek egy meghatározott vallásjogi iskolához. Közös jellemzőjük, hogy az iszlám megtisztítását hirdetik az rárakódott káros újításoktól (bida). Ezen irányzatok egyszerre tekinthetők vallási és társadalmi mozgalmaknak. Bár történetileg több különböző, sok esetben egymástól sokban különböző társadalmi programot hirdető, és vallásjogi kérdésekben eltérő elveket valló irányzatról van szó, az egyes irányzatok sok esetben nem határolhatók el egymástól. A legfontosabb irányzatok; vahhábiták, szalafiták, Muszlim Testvériség.

Kapcsolódó cikk – iszlamizmus

Síita irányzatok

A síita iszlám sajátos tétele az ún. imám-tan. A szunnita felfogástól eltérően, amely muszlim közösség, az umma élén álló személy tekintetében nem fogalmaz meg transzcendens elvárásokat, a síita iszlám szerint Isten a muszlim közösség vezetésére tévedhetetlen, a Próféta családjából származó imámokat jelölt ki. A különböző imám-láncolatok mentén az egyes síita irányzatok intézményesen is különváltak. Az egyes irányzatok sok esetben nem ismerik el egymást síitaként, egyes esetekben muszlimként sem. A főbb irányzatok a:

1. Ötös síiták (zajditák)
2. Hetes síiták (iszmáiliták)
3. Tizenkettes síiták (dzsafariták)
4. Alaviták

Tizenkettes síiták: A legelterjedtebb síita irányzat, a síiták mintegy 80%-a ehhez az irányzathoz tartozik. Nevüket (iszná asarijja – azaz tizenkettesek) az általuk tisztelt imámok száma után kapták. Felfogásukban az utolsó imám Muhammad al-Mahdi (868-?) rejtőzködik, és Allah parancsára vár, hogy helyreállítsa az igazságot a világban. Az irányzaton belül több, intézményesen nem elkülönült irányzat, vallásjogi iskola (madzhab) található. Az irányzat elsősorban Iránban, Irakban, Libanonban, Bahreinben és Azerbajdzsánban elterjedt.

Hetes síiták (iszmáiliták): Nevüket onnan kapták, hogy az első hat imámig a tizenkettes síitákéval megegyező láncolatot fogadnak el, a hetedik imám személyét illetően viszont eltérnek tőlük. Az iszmáilita irányzat maga is több intézményesen különálló irányzatra tagolódik. A 16. imám idején váltak önálló felekezetté a drúzok. A 18. imám után létrejött az iszmáilita sía nizárita és musztaali irányzata. A nizárita iszmáiliták voltak a hírhed asszaszinok. A musztaali irányzatnak napjainkban három élő irányzata, a jemeni musztaali, illetve az indiai Dawoodi Bohras és Alavi Bohras létezik.

Ötös síiták (zajditák): A tizenkettes láncolattól az ötödik imám személyétől különböznek, névadójuk a 740-ben meggyilkolt Zajd bin Ali, Muhammad al-Bákir fivére. Az imám-tan tekintetében a legmérsékeltebb síita irányzat: az imámot nem tartják tévedhetetlennek, illetve szerintük az imámság nem kizárólag apáról fiúra szálló intézmény lehet, hanem Ali bármelyik leszármazottja lehet imám. Az irányzat ma elsősorban Jemenben elterjedt.

Alaviták (nuszajriták): Az alaviták a síita iszlám gnosztikus irányzatát képviselik. Teológiai rendszerükben más síita irányzatokhoz képest is kiemelt szerepe van Alinak, akit bábnak (kapu) tartanak, aki a bölcsesség hordozója. Napjainkban az alavita közösségek nagyrészt beolvadtak a környezetükben lévő többségi irányzatokba, ám pl. Szíriában a kormányzat alavita kötődésű.

Emellett számos síita gyökerű irányzat létezik.

Háridzsita irányzatok

A háridzsita irányzat alapvetően politikai síkon különült el az iszlám más irányzataitól, és erősen hatalomellenes felfogást képviseltek. Míg az első két kalifát, Abú Bakrt és I. Omárt elismerik „helyesen vezetettnek” (ld. Rásidún), addig Oszmánt már káros újítások (bida) bevezetésével vádolják. A háridzsiták különválására az I. fitna során került sor, amikor kiváltak Ali hívei közül, mert elutasították az egyezkedési kísérletét Muávijával, a lázadó szíriai helytartóval.

A háridzsitáknak három főbb irányzatuk alakult ki, az azrakiták, a sufriták és az ibáditák. Ezek közül napjainkra egyedül az ibáditák maradtak fent Omán területén. Az azrakita és a sufrita irányzatok minden más muszlim csoportot hitehagyottnak minősítettek, és az ellenük való folyamatos hadviselés doktrínáját vallották. Ennek köszönhetően az iszlám világban számos szerző aposztrofálja napjaink fundamentalista mozgalmait neo-háridzsitaként.

Egyéb irányzatok

Koraniták: A Szunnát elutasító, forrásként kizárólag a Koránt elfogadó felfogás. Bár e megközelítés a múltban több muszlim gondolkodónál is megjelenik, önálló irányzatként csak az Észak-Amerikában, Rashid Khalifa által alapított "Submitters" csoporttal jelent meg.

Afro-amerikai irányzatok A XX. század elejétől több, az iszlám gyökerű, de az iszlám alapvető tanításaitól nagyban eltérő ahhoz sokszor csak névleg hasonló elsősorban afro-amerikaiakat vonzó irányzat alakult ki. Ezek közül a legfontosabbak a Moorish Science, a Nation of Islam, illetve az abból kivált Five percenters irányzat.

Modern társadalmi irányzatok

Iszlám miszticizmus

Ld. szúfizmus.

     Ez a szakasz még csonk. Segíts te is a kibővítésében!

Iszlám gyökerű egyéb vallások

1. Jezidi
2. Drúz
3. Bábi
4. Bahá'í